Halászház Báta
A Duna szabályozása előtt az itt lakók életmódját elsősorban a Duna, másodsorban a Sárvíz és a Báta folyó, valamint a dombvidékről eredő patakok határozták meg. Jelentős szerepet töltött be a falu életében a szárazföldi és vízi utak találkozásában lévő kikötő és révátkelés. A Duna évszázadok során az egész területet bebarangolta, amely még most is tele van régi medrekkel, holtágakkal, tavakkal. A 18. századi adatok szerint a terület 25%-a művelhető csupán, a többi erdős, nádas, vizenyős terület volt. A vadvizekben gazdag vidék régen eszményien alkalmas volt a halászat minden válfajának űzésére.
A Bátán élő emberek egyik megélhetési forrását a földművelés és a legeltető állattartás mellett a halászat jelentette.
A Halászház épülete egy emberöltővel korábbi, mint a Tájház, ideális helyszín a vízből élők életmódjának a bemutatására. Az épület utolsó lakója Kriskó Imréné Takaró Erzsébet volt, a család jelentősebb földterülettel nem rendelkezett. Az utcára merőleges gerincű hódfarkú cseréppel fedett épület vert falú, döngölt föld padlózatú, három helyiségből álló egyszerű kis ház, melynek berendezése a halászatból élő emberek életmódját tükrözi. A lakóépület mögötti helyiségben a különböző halászó szerszámok: villing, kece, pirittyháló, nyomó, tapogató, varsa, dobóháló, emécső, szapu, bárka, csáklya, szigony, jégvágó láthatók. Udvarában halászkunyhó és ladik idézi a múltat.
Báta Község Önkormányzata a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett "Múzeumpártoló önkormányzat -2003" című pályázaton II. díjat nyert.
A tájház a Magyarországi Tájházak Szövetsége "Év tájháza" című pályázatán, 2005-ben elnyerte az "Év tájháza" címet.